Igaz barátok

– Madaline Conroe, életfogytiglani börtön büntetésre ítélem Rebecca Darmont meggyilkolásáért. – jelentette ki a főügyész.

Madaline lehajtott fejjel, összebilincselt csuklókkal állt fel. Az őrök két karját oldalról megragadták, és a cellája felé kezdték ráncigálni.

Madaline a mai napig nem tudta, miért tette. Hogy miért ölte meg Rebeccát. A legjobb barátok voltak. Madaline erre egy nap kést szúrt a hátába, képletesen és fizikálisan értve.

A lányt belökték a kocsi hátuljába, hogy elszállítsák a megyei börtönbe. Madaline szíve zakatolt. Egy ilyen lányt, mint ő, kér perc alatt széttépnek.

Madaline-nak eszébe jutott az a nap, amikor először találkozott Rebeccával. A gimi első napja volt. Madaline akkoriban az emós korszakát élte, és több volt rajta a smink, mint az életkedv. Mindenki elment mellette, és senki sem akart barátkozni vele. Rebecca azonban más volt. Vidám színekben járt, és habár Madaline-nal olyanok voltak mint ég és föld, azonnal megtalálták a közös hangot.

Madaline arcán egy könnycsepp gördült végig az emlékek hatására. A legjobb barátok voltak.

Rebecca mindig Maddie-nek szólította, és ezt a becenevet a lány csak barátnőjétől volt hajlandó elviselni.

Egyszer történt, hogy Rebecca megismerkedett a fiúval, akinek a neve Edward volt. Rebecca azonnal beleszeretett, de az érzés nem volt kölcsönös, és ezzel összetörte a lány szívét.

Madaline évekig hallgatta barátnője siránkozását Edwardról és az Edwarddal kapcsolatos dolgokról. Egy nap kiderült, hogy a fiú azért nem akart Rebeccával járni, mert valaki más iránt táplált érzelmeket.

Madaline-ért. A lánynak hónapokig tartott beismerni, hogy osztozik Edward érzésein, és járni kezdtek.

Egy teljes évig találkozgattak titokban, Rebecca tudta nélkül. Madaline képtelen lett volna színt vallani barátnőjének, pedig tudta, hogy egyszer sor fog kerülni rá.

Rebecca rájött. Természetesen nagyon kiakadt. Szavai beleégtek Madaline memóriájába, soha sem lesz képes elfelejteni. Árulónak nevezte őt.

Madaline arcán csak úgy peregtek a könnyek. Megtörölte a szemét.

Madaline azon a napon mást is elvesztett. A lány borzalmasan érezte magát a barátnőjével történt veszekedés miatt, és ezt elpanaszolta Edwardnak is. A fiú megharagudott rá, hogy Rebecca fontosabb neki, mint ő.

Madaline másnap hallotta, hogy Rebeccát meggyilkolták.

A lány talán most először volt teljesen bizonyos elméletében. Edward ölte meg Rebeccát. Mert közé és Madaline közé állt.

Madaline biztos volt benne, hogy jól döntött. Edward nem érdemli meg, hogy a célja betelesüljön. Rebecca pedig megérdemli, hogy valaki olyan üljön érte élete végéig, aki tényleg szeretette.

Madaline felvállalta a gyilkosságot, mert szerette Edwardot, de Rebecca mindig is fontosabb volt neki. Az ember a gimis szerelmeit cseréli, az igazi barátokat nem.

A lányt belökték a cellájába. Sóhajtva leült az ágyra, megragadt egy követ, és felhúzta az első strigulát a falra.

Madaline könnyekkel a szemében Rebeccára gondolt. Mindössze egy szót akart üzenni neki: Sajnálom.

Ötven évvel ezelőtt: Szereplők

Riley Addison

Riley Addison

Jeremy Harlem

Jeremy Harlem

Naomi Addison

Naomi Addison

Sylvester Drake

Sylvester Drake

Sara Hamilton

Sara Hamilton

Dr. Ethan Bennett

 Ethan Bennett

Zach Hudson

Olivia Sanders

Olivia Sanders

CAST:

Lily Collins as Riley Addison

Jake Abel as Jeremy Harlem

Anne Hathaway as Naomi Addison

Morgan Freeman as Sylvester Drake

Emma Roberts as Sara Hamilton

Alan Rickman as Dr. Ethan Bennett

Dave Franco as Zach Hudson

Meryl Streep as Olivia Sanders

Éjfél

Tekintetem az órára tévedt. Három perc és éjfél. A mellettem fekvő fiúra néztem, aki békésen szunyókált mellettem. Mosolyogva figyeltem, ahogy kusza, sötét tincsei a homlokába lógnak, arcán a jellegzetes félmosoly látszott. Visszafeküdtem a párnámra, és tovább figyeltem az órát. Amióta csak az eszemet tudom, minden este megvártam az éjfélt, és csak ezután tudtam elaludni. Fogalmam sem volt, hogy ez miért van így, mára természetes volt, megszoktam. Erről senki sem tudott, mindenki úgy gondolta, egyszerűen rossz alvó vagyok. Mindig éjfélig várni, hogy elaludjak, mindig fáradtan kelni, és nem tudni, hogy miért. Másodpercek, percek, órák, amikor arra várok, hogy az óra éjfélt üssön, és én pedig elaludhassak. Ilyenkor a pár perc óráknak tűnik, mintha az idő lelassult volna. Emlékszem, amikor kicsi voltam, egyszer megkérdeztem a szüleimet, hogy miért nem tudok éjfél előtt elaludni, amire ők először ijedten és aggódva összenéztek, majd biztosítottak róla, hogy ezt ki fogom nőni. De nem nőttem ki. Azóta is minden éjjel éjfélig várok, hogy szememet lehunyhassam, és az álmok világa magával vigyen. Régen azt hittem, kis kori rossz szokás, később azonban megbizonyosodtam róla, hogy valami nem stimmel velem. Régen leintettem magam, hogy fölösleges aggódnom, elvégre csodálatos életem van. De ez az egész soha nem hagyott nyugodni. Két perc van még mindig éjfélig, pedig olyan, mintha hosszú órák teltek volna el. Azt hiszem, sose fogom megtudni. Régebben nagy álmom volt, hogy egyszer kiderítem, mi folyik velem. Mára azonban feladtam. Ez van és kész, ezt kell elfogadni. A következő másfél percet további elmélkedéssel és emlékidézéssel töltöttem, illetve mint minden este, most is felmértem a szobámat. Mintha nem láttam volna elégszer. Tekintetem ismét az órára esett, az óra éjfélt ütött. Lehunytam a szemeim, és beszippantott az álmok világa…

Akár egy könyv lapjai

Akár egy könyv lapjai, az érzések is változnak. Egyszer csak rájössz, hogy már semmi sem ugyanaz. Peregnek, fordulnak, eltűnnek, és észre se veszed. Ez történik, amikor leesik egy levél a fáról, lapozol egy könyvben, rátaposol, összetöröd. Vége. Amikor csak állsz, és próbálsz rájönni, hogy ez mégis mikor történt. Miért történt? Miért pont veled? Hallgatsz egy dalt, és egyszer csak nem tetszik többé. Szeretsz valakit, és egyszer csak elfelejted. Az érzések sosem tartanak örökké, egyszer csak vége, és akármennyire is próbálsz újra szeretni valakit, vagy valamit, többé nem tudod. Ha vége, akkor vége. Akármennyit is sírsz érte, nem fog menni. Lapozol, elfelejted, már csak egy emlék marad, és semmit sem tehetsz ellene, hogy vége legyen…

Korcsolya

Nevetve, a barátnőm karjába kapaszkodva, siklottam a jégen. Én, a nulla korcsolya tudásommal minden második lépénél elestem, de ettől függetlenül nagyon jól szórakoztam. A karácsonyi zenéket hallgatva elmosolyodtam. Minden olyan csodálatos és hangulatos volt. A sötét, a kivilágítás, a zene, a kori…Hirtelen nagyon karácsonyi feelingem lett, de ez nem tartott sokáig, mivel a következő pillanatban hatalmasat estem.

– Úristen, Mira, jól vagy? – rángatott fel a földről a barátnőm, de láttam, hogy szája sarkában mosoly bujkál.

– Nyilván. – motyogtam, és belé kapaszkodva felhúztam, ennek azonban csak az lett az eredménye, hogy őt is lerántottam magam mellé.

– Menj a francba! – vesztette el az egyensúlyát és mellém huppant a hideg, kemény jégre.

Nevetve jött oda hozzánk Ákos, és mindkettőnket felhúzott a földről.

– Ti meg mit csináltok? – kérdezte.

– Mira már megint elesett, és engem is elrántott. – számolt be a történtekről a barátnőm.

– Berni, jössz egy körre? – nyújtotta a kezét Ákos a barátnőmnek.

Földvári Bernadett elpirult, és ez igazán ritka volt az én kiegyensúlyozott, magabiztos barátnőmnél.

– Nem is tudtam, hogy tetszik Ákos. – suttogtam a fülébe vigyorogva.

– Rohadj meg! – súgta vissza, majd a fiúra mosolygott, és versenyezni kezdtek.

Én pedig egyedül maradtam a szerencsétlenségemmel.

A hóesést figyeltem, ami megint nagyon rákezdett. Egy koris fékezett le mellettem, Klaus volt az. Mindig a Vámpírnaplók című sorozat jutott róla eszembe, de egyébként az ír származású srác nagyon helyes volt. Terjengtek pletykák, hogy tényleg vámpír, azért tudja így elbűvölni a lányokat.

– Szia, Mira. – mondta enyhe akcentussal.

– Szia, Klaus. – mosolyogtam rá, miközben a szívem egyre hevesebben vert.

– Hát te? – érdeklődött.

– Berni elment Ákossal, én pedig nem tudok korizni. – tártam szét a karom.

– Megtanítsalak? – kérdezte csillogó szemekkel és a kezét nyújtotta.

Az adrenalin szintem az égbe szökött.

– Re-rendben. – dadogtam.

Klaus megfogta a kezem, ujjainkat összekulcsolta.

– A barátnőd nem haragszik? – kérdeztem suttogva Lillára gondolva.

– Már nem számít. – mondta halkan, és közelebb hajolt.

Egy másodperc töredékig azt hittem, hogy meg fog csókolni, de azután elhúzódott, és a kezemet megszorítva a következőt mondta:

– Bízz bennem! – suttogta, és húzni kezdett a jégen.

 

Xmas songs 


Karácsonyi zenék 🙂 

Against the Current – All I want for Christmas is you 

– Chris Rea – Driving home for Christmas 

– Iron Maiden – Another rock and roll Christmas 

Metallica – Carol of the bells 

Glee – Jingle Bell Rock 

AC/DC – Jingle Hells Bells 

Sabrina Carpenter – It’s Finally Christmas 

Ariana Grande – Santa tell me 

Train – Shake up Christmas 

Kelly Clarkson – Have yourself a merry little Christmas 

Wham! – Last Christmas 

John Lennon – Happy Xmas 

We wish you a merry christmas 

A napló

Magányosan ballagtam az utcán. A suliban megint engem cikizett mindenki.

Budapest belvárosában mászkáltam valami jó boltot keresve.

Nem értem, miért van az, hogy én bárhol megjelenek, ott elkezdenek bámulni és mutogatni.

Nincs rajtam semmi különleges. Átlagos, tömegbe olvadó kinézettel rendelkezem, vagyis vállig erő sötétbarna haj, barna szem, közepes magasság, szemüveg.

Ha bemutatkozok, akkor is furcsán néznek rám. A nevem Jankovics Rebeka, nem érzem mi van ebben olyan furcsa.

A suliban végig megyek a folyosón csak rossz szavakat hallok magamról.

Lúzer vagyok. Tehetek én róla?

Egy alak ütközött belém.

– Bocsánat. – morogta, és tovább sietett.

– Bunkó. – dünnyögtem, majd hirtelen megakadt a szemem valamin.

Egy könyv volt az, talán napló, mivel a borítóján nem volt semmi.

– Mi a fene…? – vettem fel a földről és a táskámba süllyesztettem.

Váratlanul elfogott a kíváncsiság, hogy elolvassam a naplót.

Villamosra szálltam, majd hazamentem.

A szüleim és az öcséim otthon voltak, megkértem őket, hogy ne zavarjanak.

Izgatottan felrohantam a lépcsőn, bezárkóztam a szobámba és felnyitottam a könyvecskét.

Kedves valaki! 
Nem tudom ki vagy, de ha már hozzád került a naplóm, használd jó célra. A nevem Horváth Linda tizenhat éves vagyok.

Épp mint én. – gondoltam, és folytattam az olvasást.

Nagy bajba keveredtem. Az egész egy egyszerű veszekedéssel kezdődött. Összevesztem a legjobb barátnőmmel, Zoéval. Hülyeség volt az egész, így utólag nagyon bánom a dolgot…

A lényeg, hogy amikor ezt olvasod, én már nem élek. Hátrahagyom ezt a naplót, hogy valaki meg tudja mondani Zoénak, hogy borzasztóan sajnálom.

Bocs, ide írom az elérhetőségét: 
Nádor Zoé 
+36204235521 
Budapest, Kossuth utca 42.

Nagyon jó barát volt, megérdemli, hogy tudja, mi történt valójában.

Folytatom a mesélést. 
Összevesztem a barátnőmmel, dogát írtam a kettesért matekból, ami nem sikerült jól, szóval rossz napom volt.

Hazamentem, de otthon csak a kistestvéreim idegesítő dolgaival találtam magam szembe.

Elegem lett. Fogtam egy táskát, belepakoltam pár cuccot, és leléptem. Felszálltam a nyugatiba egy random teher szállító vonatra, amiről fogalmam sem volt, hogy mit szállít, vagy hogy hova megy.

Ideges voltam, dühös és főleg meggondolatlan. Eszembe se jutott, hogy milyen veszedelmekkel járhat egy ilyen kaland, még ha nem is az történik, ami történt.

Emlékszem, éppen hogy felszálltam a vonatra, észrevettem, hogy nem hoztam magammal telefont, vagyis nem tudok senkitől segítséget kérni, ha szükségem van rá.

Az a vagon, amiben én rejtőzködtem, hirtelen kinyitották az ajtaját. Elbújtam, de így is észrevettek.

De nem a vonatellenőrök voltak azok.

Ismeretlen, maszkos férfiak. Kopaszok voltak és magasak. Olyan volt… mintha nem lennének emberek.

Erről eszembe jutott Bud Spencer A seriff és az idegenek című filmje, na azokhoz hasonlítottak ezek az emberek (vagy akármik is voltak).

E sorokat a vonaton írom, pár rakomány mögé rejtőzve, de nincs sok időm, mindjárt észrevesznek.

Add oda ezt a naplót Zoénak, és ő kutassa fel a gyilkosomat! Tudom, hogy meg fogja tenni értem.

Befejezem ezt a rövidke naplót, mert meg fognak ölni. Már felém tartják a fegyvert…

A bátyám tengerész, és miatta meg tudtam állapítani a fegyvertípust. Egy 38-as.

Zoé érteni fogja. Mennem kell.

– 2014. 05. 22. 
Horváth Linda

Döbbenten meredtem a kezemben tartott naplóra, és még mindig nem tudtam felfogni a szavait. Ezeket a sorokat egy három éve halott lány írta.

Úgy döntöttem, követem az utasítást és felkeresem Zoét.

A lány nem lakott messze tőlem, így gyalogoltam.

Linda és Zoé barátsága az én példám totális ellentéte volt. Ők nagyon jó barátok voltak, én pedig egy antiszociális lúzer vagyok, akinek nincsenek barátai.

A kapu előtt megtorpantam, majd nagy lélegzetet vettem, és becsöngettem.

– Tessék. – szólt bele egy lány hang.

– Nádor Zoéval szeretnék beszélni. – mondtam.

– Megyek már. – sóhajtott, majd pár perc múlva kijött a kapuhoz.

A lány húsz körüli volt, a napló szerint tizenkilenc lehetett. Magas volt, hosszú, ébenfekete haja a háta közepéig ért, sápadt arcában sötét szemek voltak.

– Ki vagy? – kérdezte. A hangja is barátságos volt.

– A nevem Jankovics Rebeka. – mutatkoztam be. – Ezt szeretném átadni. – nyújtottam neki a naplót. – Lindáé volt.

– Te… Te ismerted Lindát? – kérdezte rekedten.

– Nem, csak megtaláltam a naplóját. Ő kérte, hogy hozzam el neked. – magyaráztam.

Zoé kinyitotta a legjobb barátnője naplóját. Már az első sorokat látva könnyek peregtek az arcán. 

Game Over

Aliz ujjai a számítógép billentyűin siklottak. A játék, amivel éppen játszott, cseppet sem lányoknak való volt, de a fiús, vakmerő Alizt ez kicsit sem zavarta. A háborús játékban Aliz volt az egyik legjobb, legalábbis a toplista szerint.

A program üzenetet jelzett.

Aliz dühösen állította le a játékot, majd megnézte, ki ír neki már megint.

Dávid:

Mi van, Aliz, már megint nyerésre állsz? 😀

Aliz elmosolyodott. Neki soha nem voltak barátai, mindig kiközösítették a fiús külseje és jelleme miatt. Dávid azonban…más volt. Talán az egyetlen ember a világon, akiben Aliz megbízott. Soha nem találkoztak, a lány azonban az üzenetváltások, a fiú legépelt szavai miatt belé szeretett. Aliz eddig sohasem volt szerelmes, ennek a kifejezésnek a fogalmával sem volt tisztában. Abban sem volt biztos, hogy így érez Dávid iránt.

Nevetségesnek tartotta magát. Életében először egy olyan emberbe lesz szerelmes, akiről csak annyit tud, hogy hozzá hasonlóan rajong a számítógépekért, illetve az online játékokért. Aliz úgy érezte, megtalálta a lelki társát, akit még Isten is neki teremtett.

Persze Dávidnak fogalma sem volt arról, hogy Aliz hogy érez. A lány gondolkozott már rajta, hogy bevallja a fiúnak, és úgy érezte, most jött el az idő…

Aliz:

Figyelj, Dávid beszélhetünk?

Dávid:

Most is azt csináljuk, nem?

Aliz:

 El kell mondanom valamit…

Dávid:

Hú, szörnyen komoly vagy. Na, mondd.

Aliz:

Szeretlek.

Dávid:

??mi van??

Aliz: 

Szerelmes vagyok beléd.

A lány megkönnyebbülten dőlt hátra. Elmondta Dávidnak, mit érez. Perceken, vagy akár órákon át bámulta  kijelzőt és várt a fiú válaszára. A neve lassan zöldről szürkére változott.

Aliz csalódott volt. Az, hogy Dávid nem válaszol, csak egy valamit jelenthet: hogy nem osztozik az érzelmein. Dávid már nem volt online.

Aliz lesütött szemmel uralkodott érzésein és gondolatain. Visszalépett a játékba, hogy elterelje valamivel a figyelmét.

Játszani kezdett, és valami megmagyarázhatatlan jóérzés áradt szét a testében. Mindig ilyen érzést keltett benne, ha belépett az internet világába.

Hirtelen valami a tarkójának nyomódott. Hideg volt, és kemény, Aliz nem tudta megállapítani, mi is az.

Lövés dördült. A fegyver elsült, golyót küldve Aliz halántékába.

A közelről ért lövés miatt, a golyó a számítógépbe repült, ám mielőtt végleg vége lett volna, két utolsó szót írt ki:

GAME OVER

Ötven évvel ezelőtt (Chapter One) 

Riley Addison izgatottan bámulta a tévét, amiben az első embert, aki képes a fénysebességgel való repülésre, Jeremy Harlem-et mutatták. A XXII. század fénypontja Jeremy lesz, aki a fénysebességgel repülő űrrakétával elrepül egészen a Szaturnuszig. Egy évszázadba telt, hogy lehetővé tegyék a landolást erre a bolygóra. Riley nagyon csodálta az embert, és igazán szeretett volna vele találkozni. Riley Addison egyébként egy huszonegy éves egyedülálló nő, aki fizika szakra jár az egyetemen. A lány tudta, hogy ha Jeremy elmegy a Szaturnuszig, mire visszaér a Földre, itt ötven év telik el. Riley nem tudta volna elviselni, hogy mire visszatér, a szerettei megöregedjenek, míg ő ugyanolyan fiatal marad.

– 2126-ot írunk. – mondta tévés riporter. – Az alig huszonöt éves Jeremy Harlem egy fénysebességű rakétával elrepül a Szaturnuszig. Mr. Harlem, mondana valamit?

Jeremy is megjelent a képernyőn. Vidám, gondatlan arca, borzas, sötétszőke haja, világoskék szemei voltak. A repüléshez szükséges kötelező védő ruhát viselte, de mindentől eltekintve nagyon jól nézett ki.

– Természetesen. – szólt a mikrofonba.

– Igaz, hogy a társa, Natalie Cooper, Neil Armstrong távoli leszármazottja?

– Nos, Natalie nevében nem nyilatkozhatok.

– Önök jól kijönnek egymással?

– Barátok vagyunk.

– Semmi több? – vonta fel a szemöldökét a riporter.

– Semmi. – biztosította Jeremy.

Riley a szemét forgatta. Már megint Jeremy és Natalie nem létező románcát boncolgatják.

– Önök mióta ismerik egymást?

– Tíz éve, és öt éve vagyunk társak. – Jeremy hangsúlyából érződött, hogy nagyon nincs ínyére ez a beszélgetés.

– Önnek, Mr. Harlem, ha jól tudom, egyetlen közeli hozzátartozója a húga, Georgia. Ő is itt van?

– Nem tudott eljönni. – közölte színtelen hangon Jeremy.

– Köszönöm a beszélgetést, Mr. Harlem. – közölte a riporter, Jeremy pedig eltűnt a képernyőről. – Most egy rövid szünet következik, azután pedig mutatjuk a kilövést!

Riley telefonja megcsörrent. A legjobb barátnője, Sara hívta.

– RILEY, UGYE NÉZED!? – Riley eltartotta a telefont a fülétől barátnője ordítozása miatt.

– Igen, nézem.

– Egyedül vagy? – érdeklődött Sara.

– Aha. Naomi elhúzott, Emma elvileg később átjön, de még túlságosan elfoglalt. A pasijával van. – tette hozzá enyhe utalásként Riley.

– Te elengedted egyedül Naomit?

– Nyugi, nem. A barátnője, Laura vitte el.

Naomi Addison, Riley tizennyolc éves unokatestvére, sokak szerint kicsit őrült.

– Később átmegyek. – közölte Sara. – Amúgy Jeremy ma is nagyon dögös, nem?

– De. – bólogatott Riley.

– Amúgy milyen napod volt?

– Kísérleteket végeztem. – kezdte izgatottan Riley.

– Na, és mire jöttél rá? – kérdezte unottan Sara.

– Hogy nem értem a bátyám atomfizika leckéjét. – közölte Riley, Sara pedig felnevetett.

– Ez komoly? Te milyen kísérletet végeztél?

– Ja, az nem a kísérlet volt. Csak most pár napja nálam lakik, mivel összevesztek a barátnőjével. Elfelejtette bezárni a dok-ot reggel, én pedig belenéztem, és nem értettem, hogy mi van.

– Riley, én szerintem azt se értem, ami neked rohadt egyszerű. – mondta Sara. – A bátyád még nálad is stréberebb.

– Tényleg, elolvastad a könyvet, amit adtam?

– A fizika alapvető tudnivalói? Nem, még nem volt időm.

– Sara, nem nekem lesz jó, ha megkapod a kettest fizikából. – kezdett bele a “most jókislányt csinálok Sarából” projektjébe.

– Oké, Riley, én leteszem. Öltözök és megyek. -nyomta ki a telefont Sara.

Riley sóhajtva meredt a tévére, amiben még mindig reklám volt.

Pillantása hirtelen a saját laborja ajtajára esett. Sóvárogva nézte, a szoba szinte vonzotta. Vágyott rá, hogy elvégezzen valami őrült kísérletet. Még van ideje…

Riley felpattant, és belépett a laborba. Mindenféle fura színű folyadékot tartalmazó kémcső, mivel Rileyt a fizikán kívül a kémia is érdekelte.

– Az időutazást mi teheti lehetővé? – motyogta, miközben megragadott egy zöld, bizarr színű kémcsövet. Azután pedig eszeveszett kísérletezésbe kezdett.

⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️

Eközben Jeremy a kilfutó pályán várakozott Natalie-vel. A fiú a maga részéről nem vágyakozott túlságosan egy űrutazásra, de mindenkinek azt kellett hinnie, hogy ínyére van a dolog. Szerződést kötöttek, amit az utazás után egy tragikus veszekedés során felbontanak. Az ügyfelének nagyon jó kapcsolatai vannak, rá tudta őket venni, hogy ameddig vissza nem ér, fiatalon tartsák a húgát. Ez volt a terv, azonban mégse így sült el.

– Jól vagy? – szorította meg a kezét Natalie.

– Igen. Persze. – mosolygott erőltetetten Jeremy.

Tudta, hogy Natalie nem érdekből csinálta, és azt sem tudta, hogy a fiú viszont igen. Jeremy-nek kellett a pénz, amit az utazásért kap. Erről senki se tudott, de az apja halála után neki kell eltartania a húgát, ő pedig nem keres annyit. Tudta jól, hogy az apja nem örülne neki, hogy ilyen kalandos hülyeségekbe vesz részt, de ez már nem számít.

Megjelent egy operatőr, Jeremy pedig tettetni kezdte, hogy természetesen viselkedik.

– Mr. Harlem, mondana valamit?

És már megint egy riporter. A riporterek Jeremy rémálmai, mindig csak olyan dolgokról kérdezősködnek, amikhez semmi közük.

– Nagyon örülök, hogy végre elindulhatok erre a nagyon izgalmas kalandra. – mondta Jeremy, és igyekezett, hogy a hangja cseppet sem legyen gúnyos.

– Miss Cooper mit gondol erről?

– Kérdezze meg őt. – szólt fogcsikorgatva Jeremy.

Natalie vele ellentétben imádta a rivaldafényt. Jeremy csodálta, hogy ilyen jól kijönnek, pedig olyanok, mint a tűz és a víz.

Jeremy hirtelen meglátott egy alakot a tömegben, ő pedig rohanni kezdett az illető felé.

– Drake! Maga meg mi a francot csinál itt!? – kérdezte suttogva, de döbbenten.

– Ó! – csodálkozott a férfi. Magas volt, bőre sötét, szemei feketék. Öltönyt viselt, és kalapot. A férfi neve Sylvester Drake volt, és az FBI ügynöke, vele kötött Jeremy szerződést.

– Feltűnést kelt! – suttogta idegesen Jeremy.

Drake felvonta a szemöldökét.

– Elnézést, de érdekelt az elcsesztett kalandja. – vigyorgott a férfi gonoszan.

– Magát semmi más sem érdekel, csak a haszon. – csóválta a fejét Jeremy.

– De hát a maga kalandja haszon, nem igaz? – Drake sötét íriszeiben kapzsiság fénylett.

– Húzzon innen! – morogta Jeremy.

– Hát persze, Jerry. – bólogatott a férfi szándékosan rosszul mondva a fiú nevét.

– Még mindig Jeremy a nevem! – kiabálta indulatosan.

Drake nevetett, majd a kijárat felé vette az irányt. Útközben valami megmagyarázhatatlan vágyat érzett, hogy menjen be a férfi mosdóba, és ott várja meg Jeremy felszállását. Amikor azonban a wc-be ért, hirtelen egy erős kéz ragadta meg hátulról, majd szemei előtt elsötétült a világ.

⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️

Zach Hudson óvatos léptekkel futott az üres, sötét sikátorban. Az éppen ellopott pénztárca a kabátja zsebében volt, de sietnie kellett, hogy mentse az irháját.

A kihalt, szűk utcán egy másik alak léptei hallatszódtak. Zach gyorsabban futott, és végül elérte a belvárost, ahol elvegyülhetett a tömegben.

Zach fiatal volt, és árva. Mindössze tizennyolc éves volt, alacsony, barna hajú, egyszerű külsejű srác.

Egy üzletbe ment, és az imént ellopott tárcában lévő pénz egy részét felhasználva vett egy kevés ételt, vizet, és egy cigis dobozt.

Kilépett a boltból, kivett egy csikket a dobozból és rágyújtott. A park felé sétált, majd ott leült egy padra, evett egy keveset, majd a cigijét fogyasztva, a füstöt szívva figyelte a csillagokat. Ilyenkor úgy érezte, mintha a családja is vele lenne.

Összerezzent. Hangokat hallott. Zach antiszociális volt, mondjuk soha nem is volt lehetősége másra. Nem szerette ha megzavarták a gondolatait.

Ha valaki ránézett, arra gondolt, hogy biztos nem tanult, azért jutott az utcára. Zach még nagyon fiatal volt, amikor a szülei meghaltak. Sokáig árvaházban élt, de ott sem maradhatott sokáig, így jöttek a nevelőszülők. Zach időnként hetente válogatta őket. Még mindig vannak olyan sebei, amiket a családoknál kapott, akár testi, akár lelki.

Már megint zajok. Zach idegesen tekingetett hátra, és úgy érezte, mintha valaki figyelné. Eldobta a cigicsikett, és rátaposott. Tudta, hogy nem jó dolog szemetelni, de nem akart megmozdulni.

Egy tekintetet érzett a hátán, amit a háta közepére sem kívánt. Azután megint léptek. Az alak közelebb jött.

Talán az, akitől elloptam a tárcát.-futott át a fiú agyán a gondolat. De ha ő lenne, egyszerűen fogna magát, odamenne hozzá és jól elverné. Talán óvatos alak.

De Zach nem tudta meg, ki volt az, ugyanis az idegen mögé lopózott, olyan halkan, hogy még a fiú kiváló füle sem tudta meghallani, hátulról megragadta Zach nyakát, és a fiú előtt elsötétült a világ.

⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️

Jeremy idegesen toporgott. Nemsokára kezdődik a felszállás. Natalie, és mindenki azt hitte, hogy Jeremy az indulás miatt ideges. Jeremy azonban a tekintetével Drake-t kereste, akit ismert annyira, hogy tudta: nem hagyta el a területet, neki mindegy, hogy megkérték rá.

Jeremy azonban mégsem az idősebb férfit. Arra gondolt, talán a wc-be ment, hogy ott várja meg a felszállást, Jeremy azonban ott sem találta. Hova tűnhetett?

Jeremy nem olyan embernek ismerte Drake-et, aki lemaradna egy ilyen lehetőségről, amiben nem kevés pénzt lát.

⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️

Olivia Sanders a park zöld területeire nézett, miközben a járókelőket figyelte. Emlékezett azokra az időkre, amikor minden második ember autogramot akart tőle kérni, és megállították az utcán. Most az emberek mást sem látnak benne, csak egy idős, ősz nénit, aki a kutyáját sétáltja a parkban és közben nosztalgikus tekintettel figyeli a fiatalokat.

A nő mellé hirtelen leült egy kislány. Olivia rámmosolygott.

– Miss Sanders, tudna segíteni? A bátyám elvette a kedvenc játék babám!

Olivia odament a lány bátyjához, és visszakérte tőle a játék babát. A kislány, Antonia nagyon örült neki, az idős hölgy pedig örült, hogy boldogságot okozott valakinek.

Olivia kutyája, Emma, szaglászni kezdett és kaparta a földet.

A nő szelíden megvakargatta az állat fülét, de Emma továbbra is nyugtalan volt valami miatt.

– Mi a baj? – kérdezte a hölgy aggódva a kutyáját.

Emma nem hiába volt nyugtalan. A következő pillanatban egy maszkos, feketébe öltözött alak hátulról megragadta Olivia nyakát, a szájára tapasztotta a kezét, a nő előtt pedig elsötétült a világ.

⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️

Riley idegesen ugrott fel, mikor meghallotta a kapucsengőt. Mindent úgy hagyott, ahogy volt, kifelé menet pedig lelökött egy kémcsövet, amiből kiömlött a benne lévő folyadék. A lány bosszúsan, átlépve a furcsa színű lötyöt, a labor ajtaját kulcsra zárta, majd a bejárati ajtóhoz sietett, és beengedte Sara-t.

– Lassabban nem ment? – kérdezte szarkasztikusan a lány. – Már csak három órája álltam itt.

Riley megforgatta a szemét. Jól ismerte a barátnője cinizmussal átitatott, szarkasztikus, gúnyos modorát.

– Húsz perc, és kezdődik! – emlékeztette Sara a barátnőjét, de ő tudomást sem vett róla. Éppen azzal volt elfoglalva, hogy a hűtőből kivett, háromhetes linzert vizsgálgassa.

– Jézusom! – suttogta Riley a sütit figyelve.

– Szólítottál? – vigyorgott rá Sara a lányra.

Riley csak legyintett, és betett a mikróba egy csomag pattogatott kukoricát.

– Kísérleteztem a linzerrel. – magyarázta Riley a barátnőjének, akit látszólag nem érdekelt.

– Csak ezzel akarod kimagyarázni, hogy hagytad megromlani. – legyintett Sara.

– Rájöttem valamire. – folytatta rendületlenül Riley. – Ha a linzerbe több lisztet teszek, három órával később kezd száradni, és plusz tíz percet nyerek, mielőtt megpenészedik.

– Nagyon unatkozhatsz, hogy szünet van. – csóválta a fejét Sara.

Elindult valahonnan a Green Day-től a Boulevard of Broken Dreams. 

– Ez a te telefonod. – mondta Sara. – Én sose raknék be egy ilyen régi számot. Több, mint százéves!

– Én szeretem. – vonta meg a vállát a lány, majd felvette a telefont. – Tessék, Riley Addison. Szia. Segíthetek valamiben? Nem, nincs itthon. Majd szólok neki. Ne felejtsd el, tizenhét perc és kezdődik. Addigra biztosan hazaér. Én? Nem, itt van velem Sara, a barátnőm. A húgom, és az unokahúgom is előbb-utóbb jön. Persze, gyere nyugodtan. Felhívom őt is. Szia, akkor majd találkozunk.

– Te kit hívtál meg vendégségbe? – ráncolta a homlokát Sara, miközben bekapott egy popcorn-t.

– Helen volt az, a bátyám barátnője. Ő nem meri felhívni Rob-ot, ezért nekem kell megtennem. – közölte Riley Sarával, és már tárcsázta is a bátyját.

– Szia, Rob. Beszéltem Helennel. Ájön, és kibékültök! – Riley letette a telefont. – Gyere, Sara, nézzünk tévét, mindjárt kezdődik!

– Barbara Wien vagyok, élőben jelentkezem a John F. Kennedy Reptérről, ahol pár perc múlva valami különleges fog történni. – mondta a tévés riporter. – Jeremy Harlem és a társa, Natalie Cooper felszállnak egy fénysebességgel repülő űrrakétával, ami elrepíti őket a Szaturnuszig, onnan visszafordulnak, és mire visszaérnek a Földre, itt 2172-t fogunk írni. Még egyszer köszönjük meg nekik, hogy ilyen hatalmas dologra vállalkoznak. Kezdődik a visszaszámlálás… Tíz…

– Kilenc. – mondta Sara.

– Nyolc. – Riley izgatottan meredt a képernyőre.

– Hét. – szólt a szobába éppen belépő Rob, Riley bátyja.

– Hat. – így Helen, aki szintén akkor érkezett.

– Öt. – mondta Emma, akiről mint kiderült, már ő is ott volt.

– Négy. – meredt a tévére Naomi.

– Három. – suttogta egyszerre Riley és Sara.

– Kettő. – szólt Rob és Helen.

– Egy! – kiáltotta az egész világ, mindenki, aki aznap a tévét nézte, vagy aki élőben lehetett tanúi az eseményeknek..

A rakétát kilőttek, benne Jeremy-vel és Natalie-vel. Ők ketten a világ hősei lettek.

Eközben, a negyvenhatodik utcában, egy házban, amiben Riley lakott, és amiben e pillanatban a barátai és a családtagjai tartózkodtak, hirtelen megjelent egy maszkos alak, aki beosont Riley laborjába (feltörve azt egy álkulccsal), onnan kivett egy fiolát, majd a nappaliba ment, ahol az Addison család és az ő barátaik éppen a televíziót nézték, az alak elkábította Rob-ot, Helen-t és Emmát, majd Riley-ra, Sarára, és Naomi-ra ráöntötte a laborból elvett fiolát tartalmazó folyadékot.

⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️

Bamm.

Erős rázkódás.

BAMM!!

Még erősebb, mintha földrengés lenne. De földrengés csak a Földön lehet, nem?

Jeremy próbált mozdulni, de beszorult az ülés mögé.

– Natalie! – kiabált a fiú reménykedve, hátha van a lány meghallja.

Újabb rázkódás.

– NATALIE! – ordított Jeremy, miközben az űrrakéta újra megrázkódott.

A fiú ekkor meglátta, mivel van dolga.

Egy lény volt az, hatalmas. Szürkés szőrzete volt, karcsú, íriszei sötétek. Három szeme volt, homlokából csápok nőttek ki. Hatalmas karjaival kirántotta a fiút az ülésből, és a levegőben lóbálta.

Jeremy rémülten kapálózott. Úgy érezte, itt a vég…

Azonban odafönt megkegyelmeztek neki. A lény hirtelen elengedte, de Jeremy a levegőben maradt. Ezen a bolygón nincs gravitáció. A lény elhátrált, és otthagyta a levegőben kapálózó fiút. Jeremy belekapaszkodott egy kiálló bolygó darabba, és lerántotta magát a Szaturnusz felszínére.

A fiú feltápászkodott, pár rögbe kapaszkodva.

Meglátott egy testet.

– Natalie! – kiáltott fel, és a lányhoz rohant. A teste csupa vér volt, súlyos sebekkel.

Jeremy a pulzusát kereste. Még volt, de nagyon gyenge.

– Natalie, ne hagyj el… – suttogta kétségbeesetten a fiú.

– Jeremy… – a lány felemelte a kezét, és a fiúéra helyezte. A lélegzete leállt.

– Natalie, kérlek… – Jeremy-n eluralkodott a pánik. – NATALIE! – kiabált dühében és félelmében, azonban senki sem hallotta meg.